Ünnep és vásárnapon

A vasárnap kimaradt, ezzel tulajdonképpen eleget tettem a Semjén Zsolt féle elvárásoknak, az ünnepnapot megszenteltem. Nem blogoztam, nem nyitottam ki a boltot, hogy kiáruljam gondolataimat.  Helyette a számítógépemnél piszmogtam, híreket olvastam, levelekre válaszoltam, chatelgettem. Határidős, elmaradt fogalmazványok vártak rám, aztán amikor azokat is meguntam, főzőcskéztem. Imádok főzni! Valamikor régen még recepteket is írtam Frank Júlia Ízvilág című lapjába, még egy szakácskönyvet is összehoztam, olyan vicceset, de aki azzal gratulált, hogy jókat nevetett étel-leírásaimon, azt örökre megutáltam. Ugyanis a humor, mint tudjuk, csak annak leplezése annak, hogy félszegek vagyunk. Nem merjük gátlásaink miatt felvállalni, hogy mi vagyunk a legjobb szakácsok, férjek, apák stb.-k. A humor tulajdonképpen egérút, hogyha elsózzuk az ételt, elcsesszük az életünket, legyen hova menekülni. No de nem szeretnék elmerülni ekkora mélységekben, inkább a vasárnap örömeiről mesélnék tovább. Sas Józsi talán a Népszavában megjelent riport miatt váratlanul sms-ben lemondta a hétfői ebédmeghívását (az egykori társulat, volt főnökhöz még mindig lojális meghívottjai közt tunkolhattam volna jómagam is az ingyen pörköltöt, ha le nem mondja), így hangulatom tovább javult, már a hétfő elé is felszabadultabban néztem. Inkább persze az égboltot néztem, a felhőket lestem, mivel estére a lányomnak volt bemutatója, méghozzá szabadtéren, a Városligeti tavon, és a múltheti előadásukat egyszer már elmosta a szakadó eső. Nejemmel izgatottan, mint egy igazi színházi apuka és anyuka készültünk az estére, remélve, hogy idén talán megússzuk a vihart. Tavaly ugyanis, amikor Bea lányom Menszátor Héresz Attilláékkal Zsámbékon szabadtéren megcsinálta a Kékszakállú herceg várát, végig zuhogott. Az ottani előadás nagy élmény volt, de azért nem szeretnék színházi apukaként minden évben bőrig ázni. Ám, ami meglepő, tegnap a két Csehov egyfelvonásost kellemes nyáresti időben nézhettem végig, ami lányom dramaturgiai munkásságát ismerve egy meteorológiai csoda! Természetesen nem lenne ildomos kritikában ajnároznom az előadást, már családi érintettség miatt sem, másrészt nem is ez a szakmám, ráadásul már csak 21-én játsszák, ha jól tudom, és a mostani tömegből következtetve nagy szükségük reklámra már úgy sincsen. Egyet azonban meg merészelek jegyezni, még akkor is ha kikapok érte, hogy nagyon jól éreztem magamat. Ráadásul megismertem egy fiatal színésznőt, bizonyos Darabont Mikoldot, aki zseniális játékával lenyűgözött. Hihetetlen drámai erő, finom humor, öröm volt fölfedezni. Előadás után pedig még barátokkal is találkoztam a tóparton, nagyot dumáltunk a vízben tükröződő, gyönyörűen kivilágított Vajdahunyad várát nézegetve, majd az asszonnyal jókedvűen hazamentünk, ahol viszont döbbenten vettem észre, hogy megéheztem. Kivételesen nem volt kedvem a saját délelőtti főztjeimhez, úgy éreztem, a gyerek sikere feljogosít arra, hogy egyek egy kis szalonnát lila hagymával. Ilyen hangulatban csak a hülye ül le blogot írni, ezért inkább mára halasztottam a beszámolót, és bedobtam egy jó pofa sört!