2011. augusztus 10., szerda

Adóparadicsom

Felületes szemlélő azt hinné, hogy nálunk születnek a legbolondabb adófajták, de megnyugtatásul elmondanám, hogy 1793-ban Angliában már kísérleteztek az úgynevezett ablakadóval, ami azt jelentette, hogy minden házban csak hat ablak volt adómentes, a többiért fizetni kellett.
    A lakók persze akkor sem voltak hülyék, befalazták a felesleges ablakokat, azóta vannak a világban vakablakok. Tehát ha valahol ilyet látunk, mindig jusson eszünkbe az az emberi butaság, ami a kapzsi államok sajátja. A törvényt sajnos 1881-ben eltörölték. Itt az ideje, hogy nálunk újra bevezessék. Persze szelektíven: három gyerek, négy kerék, vakablak.
     Az egészségügy pénzügyi helyzetét is rendbe hozná, ha felélesztenék azt az 1386-os rendeletet, amikor a francia Dijon városában az orvosokra sikertelenségi adót vetettek ki. Jobb, mint a vizitdíj! Ha meggyógyul a beteg, ugrik a rokkantnyugdíj, ha nem gyógyul, akkor fizet a doki. Pénz meg az ablakban. Vakablakban.
    Virginia állam 1843-ban minden fürdőkádra évi 30 dollár adót vetett ki, amihez képest még a Fidesz is kispályás, de lehet, hogy a kád eszükbe se jut, hiszen ők bátran felvállalják tetteiket, nem szoktak mosakodni.
     Már-már mai korunkhoz méltó viszont az a módszer, ahogy a középkorban egy afrikai mohamedán uralkodó turbánját lazára kötve kiállt a szélbe, és amelyik irányból lefújta a vihar, azt a tartományt szél adóval sújtotta. Miniszterelnökünk is kiállhatna, és ahonnan jön a szél, az lenne a Széll Kálmán terv. Mi pedig az új adót kinyögnénk, mint akit kínoznak a szelek.
    Sokan panaszkodnak az adókra, de ha felsorolom, hogy egy Berlinben vendégszereplő cirkusznak mit kellett fizetnie 1931-ben, azonnal torkukra fagy a sikoly. Kereseti adó, jövedelmi adó, vagyonadó, forgalmi adó, alkalmazottak kereseti adója, gépjárművek adója, hirdetési adó, vígalmi adó, telekbérleti adó, házbéradó, ipargyakorlási adó, egyházi adó, ebadó, tűzvédelmi adó, vándoripari adó, italadó, italmérési adó, engedélyek adója, út és kövezetvám, hídvámok, rendőrtisztviselők jelenléti díjai, állatszemlék díjai, útlevelek illetékei, vadállatok bemutatásának díjai, gépjárművek lebélyegzésének díjai, különvonatok áthaladásánál az éjjeli ügyelet díjai.
Ebbe aztán a cirkusz természetesen belebukott, és megismerkedhetett a fizetésképtelenség illetékeivel is.
    De foglalkozzunk inkább a közelmúlttal. Idézek: „A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a hároméves adócsökkentési program július 1-jén indulna. Mindent terveznek, ami könnyíti az életet, és több jövedelmet hagy az emberek.”
Ezt tavaly májusban találták mondani, de már nem három éves terve van Orbánnak, hanem ötéves terve, legalább is a rossz nyelvek szerint. Igy is hívják, Orbán 5 éves terve. Az ő téves terve! Lesz benne füstadó a füstbement tervek után, és még ebadó is lesz, hiszen be kell fizetnünk a tized, meg a kilenced után azt a pénzt is, ami elment az ebek harmincadjára. Ehhez aztán hozzájön az új kínai adónem, amit a kínai miniszterelnök miatt találtak ki az országra, ez az el-adó. A templom egere is fizetni fog a templom után. A víg-adó felett Makovecz fog rendelkezni, a hal-adókat is begyűjtik, de ők 48 órán keresztül nem találkozhatnak az ügyvédjükkel.
   Egy békebeli sumér agyagtáblán lelték ezt a feliratot: „Hódolj az Istennek, tiszteld a Királyt, de félned csak az adószedőtől kell.” Nem sokat változott a helyzet. Háborúban persze kicsit rosszabb, márpedig naponta halljuk, hogy mi abban vagyunk. És egy háborúban nem lehet mindenki győztes. Amikor például Rómát elfoglalták a gallok, a városnak adót kellett fizetnie. Az egyik polgár észrevette, hogy csalnak a mérlegelésnél, és ezt szóvá is tette. Szóvá tehette, akkoriban még nem volt médiatanács. Erre a gall katona mérgében beledobta a kardját is a mérleg serpenyőjébe, és így kiáltott: Jaj a legyőzötteknek!
A mostani gallok jelszava máshogy hangzik: Isten, Haza, Csalás!
    Ha valaki megcáfol, annak tisztelettel fogok adózni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése