Tájkép csata után

Fura. Eljutottam, eljutottunk odáig, hogy a csata elveszett. Újra falak vannak előttem, mintha megint pályakezdő harcos lennék, az új hadjáratokban már nem számítanak rám, ránk. Lehet, hogy nem is lesznek új hadjáratok. Ilyenkor egy öreg harcos többnyire feladja, depressziós tüneteket produkál, felvágja ereit és lekötött bankbetéteit. Ami meglepő, hogy ennek ellenére erőtől duzzogok! Duzzogunk! Mert azt látjuk, hogy győztesek sincsenek, egy-két önmagát túlélő még felzabáltatja lovával a csatatér füvét, amíg végleg el nem zavarják, aztán konyec filma. Arról a csapatról pedig, ami mi volnánk,amiről talán Xenophón, az egykori görög hadvezér is mesélt, senki sem beszél, leírták. A görögök is magukra maradtak, az akkori nagyurak csak legyintettek. Nem kell számolni velük, úgyis elpusztulnak a háború sújtotta, végtelen Perzsiában, de az Anabaszisz beszámolója szerint igenis mindig van remény. Tudni kell, írta Xenophón, hogy a kicicomázott, festett képű perzsa katonák arca felé kell lándzsáinkkal szúrni, hiszen elképesztően hiúk, rettegnek egy esetleges forradástól, valamint össze kell zárni, és legyőzhetetlen falanxban, vállt vállnak vetve kell fölvenni a harcot velük. Ha összetartunk, még a harci elefántok is megfutamodnak. A történet erőt ad, reményt. Kissé nehezíti helyzetünket, hogy ellenségeink barátainknak nevezik magukat, ráadásul láthatatlanok. Nem számít, össze kell szedni magunkat és nem szabad leszegett fejjel elvonulnunk, jöjjön inkább az Anabaszisz, a Felvonulás (a meglepetés erejével). Ez az egyetlen esélyünk. Szurkálódni tudunk, az összetartás valamivel nehezebben megy, ráadásul optimizmusom csalóka lehet, aztán magam is nagyot nézhetek, akár annak a példabeszédnek a hőse, akit elfogtak a bennszülöttek. - Úristen, végem van! - kiált fel, de a mennyei hang fülébe súgja: - Még nincs véged. Lépj előre, és rúgd tökön a törzsfőnököt. Hősünk előre lép, teli csüddel, ahogy azt kell, tökön rúgja a törzsfőnököt. Mire ismét megszólal az égi hang: - Na látod, most van véged!

Áldott öregség

Közérzetem egyre jobb lesz,

A Jóisten csodákat tesz.

Potenciám ugyan semmi,

S éjszaka is ki kell menni, 

De belépek a mosdóba,

Fény gyullad ott azon nyomba’.

Dolgom után, be az ágyba,

S kialszik a csodalámpa! 

Hátam mögött asszony legyint,

El is pirul. – Ezek szerint

Szegény öreg elmesélte?

Bepisilt a jégszekrénybe…

Címváltozás

Mégiscsak költözik a kormány!

A részleteket nem ismerem, még nem nyitottam meg a tudósítást, de a HVG internetes száma főcímben hozza az örömhírt, amit idemásolok, hogy

Eldőlt: a Nyírő Gyula kórházban lesz a központi tébolyda

Időközi választások

Emberek! Pápiszörcsög polgárai! Hét végén választások lesznek a faluban, mert a korábbi polgármester, Bardlóczky Laci elmenekült. A felelősségre vonást természetesen nem fogja elkerülni, nem juthat messzire, előbb utóbb elárulja magát, mert a sajtóban közreadtuk annak a kecskének a fényképét is, amit magával vitt.

   Illetve egy másik kecske fényképét, amit Lajoska, a Bardlóczky Lajoska fénymásolt ki a Brehmből, amit a Bardlóczky Művelődési Ház könyvtárában őriznek emberemlékezet óta, de nem számít, ezek a kecskék tök egyformák, senki sem tudja őket megkülönböztetni. Ahogy a polgármesterek is hasonlítanak egymásra, hiszen köztudott, hogy Pápiszörcsög zsákfalu, ezért aztán itt mindenki rokon, mindenki ugyanúgy néz ki. Ez egy nagy család: papa, mama, egyformán bajuszos, hiába ez már genetika, ahogy a Spectrum tévén mondanák, ha láthatnánk az adást, már ha a volt polgármester nem vitte volna magával a parabola antennát.

   Ne csináljunk hát ebből az egyformaságból politikát. Hiszen nálunk még a cigányok is szőke, zöldszemű sánták, akár a közismerten nagy természetű Bardlóczky Sanyi nagypapája volt, aki halála előtt, megtörve a bizonyítékok súlya alatt, végül is nevére vette falucskánk egyetlen zsidó családját. Ki ne emlékezne a legendás Bardlócki Móric bácsira, az egykori Vegyes és Bolt megalapítójára, akit negyvennégyben elhurcolt a csendőrség, élén a rossz emlékű Bardlóczky Pál Geyzával, akit aztán vörös terror hóhérkézre juttatott. De hagyjuk a múltat, hiszen bűnét még a hóhér is megbánta, nem véletlenül nevezték el róla a rendszerváltás után a Művelődési Házat.

   Emberek! Választások elé nézünk, hogy a két jelentkező közül a mocskos, rothadt múltú Bardlóczky Jánosra, erre a kommunista söpredékre adjuk-e a szavazatunkat, aki megszorítást megszorításra halmozna, vagy arra a Bardlóczky Jánosra, aki a friss, keresztény gyökerű magyarságnak oszlopbástyája lenne, ha kilépne eddigi pártjából, és átlépve a másikba megszabadítaná Pápiszörcsögöt attól a nyomasztó adósságtól, amit csak ezután szeretne fölvenni. Ehhez persze járulna némi megszorítás is, de mivel kecskéink már alig vannak, közgazdászok szerint azt meg se éreznénk.

   Miről is döntünk holnapután? Arról barátaim pápiszörcsögiek, hogy egyetlen jelültünk, Bardlóczky János tulajdonképpen melyik színben nyerje el szavazatunkat. Nem könnyű döntés. Ha a rosszat választjuk, akkor még legalább három évig nem áll meg a vonat a pápiszörcsögi feltételes megállóban, ha a jót, akkor megáll a vonat, és viszi a kecskét. Mert megszorítások mindenképpen lesznek. És felelősségre vonás is. Mert odafent igenis tudni akarják, hogy ki a felelős, ki az, aki az 1035 éve itt álló romkápolnára svájci frank hitelt vett fel, hogy abból újíttassa fel a pápiszörcsögi temetőt.

   Emberek. Észnél kell lennünk, mert ha bedől a hitel, akkor a Bardlóczky kripta nagy halottját, a 48-as honvédhadnagyot Bardlóczky Krisztiánt is exhumálják, és ezentúl március 15-i virágainkat legfeljebb csak a most tervezett, ócsai, bérelt kriptája elé helyezhetjük. Ezért aztán vasárnap menjünk el minél többen szavazni a Művelődési Házba. Legyen ott az egész család! 

Opera F.C.

A feljegyzések szerint a jobbösszekötő egyszer akkora labdát adott a középcsatárnak, amekkorát még Nemcsák se adott egykoron. Csoda, ha gólpassz-örömében énekelni kezdett? Kicsit hamis volt a hang, de a miénk!

- Megvan! Te leszel az Operaház főigazgatója – kiáltott fel a középcsatár.

- Na de főnök, annyit értek a muzsikához, mint Hajdú a harangöntéshez.

- Belejössz, ő is belejött már a Harangkötél projektbe. Pályázat, közbeszerzés és adómentesen támogathatod a csapatot!

- Nem lehetne inkább valami könnyűzene? Ha nem, nem…

     Így lett Rajszán II. a magyar nehézzene főkolomposa. Az Opera szakszervezetise eleinte hőbörgött, hogy az új főnök nem a kisembereket támogatja, hanem a fejeseket. A fejeseket, a szögleteket, meg a szabadrúgásokat, de aztán visszakozott, nem akarta magát reklamáció miatt végleg kiállítatni a pályáról.

     A közönség viszont eleinte tódult a színházba, mivel elterjedt, hogy a Parasztbecsület alatt online lehet fogadni a sportirodákban. Egyszer le is tartóztatták az Alfiót játszó játékmestert, mert a darab végének megváltoztatásával, magyarán csalással 4:1-re megtette Turidút. Szerencsére nem tudták rábizonyítani a szándékosságot, hiába fütyültek a karzaton ülő szélsőséges Mascagni szurkolók.

    Rajszán II. megfegyelmezte a közönséget, olyan beléptető rendszert építtetett ki, amin fennakadtak azok a nézők, akik programfüzeteket, legyezőket és színházi látcsöveket akartak becsempészni a nézőtérre. Ezzel szemben kötelező volt megvásárolni a helyben kiadott Opera kalauzt, aki egyúttal ki is lyukasztotta a szakasz és vonaljegyeket.

    Természetesen a műsorpolitika is változott, Verdi Otellója helyett műsorra tűzték Bock József Cabernet Sauvignonját. Levették Wagner Tonhauser nyugalmazott rendőrezredesről szóló operáját. Anyagi nehézségek miatt a Hattyúk tavát Öttyúk tavára csökkentették, de szerencsére a kultuszminisztérium külön datálta a Hoffmann meséit, és a Deutsch Tamás, ismert twitter-művész rendezésében bemutatott Ló- Faust, ha nagy sikert nem is ért el, szép sajtót hozott. A színpadi személyzet által spanyolos névelővel becézett El-Tosca sem ért el átütő sikert, pedig a premiert maga az ötletgazda középcsatár vezényelte telefonon. Olyan kicsi volt rá az érdeklődés, hogy az MLSZ díszpáholyban szunyókáló elnöke eldöntötte, hogy ebből nem lesz Figaro házassága, de még csak eljegyzése sem.

    A rossz hangulatot némiképp kárpótolta, hogy a Szusza Ferencre átnevezett Operaház színpadán nem végezték ki Hunyadi Lászlót, mivel az énekes hatból öt tizenegyest védett. Ugyancsak siker volt az a zártkörű, meghívásos pályázat, amelyen a Kodály Zoltánnak kinevezett aktivista új áriát írt a Háry János című daljátékba, melyben a főhős autonómiát követel a Székely fonónak.

    Az elért eredmények után teljesen érthetetlenül állt az egész edzői kar, hogy miután végre sikerült felfüggesztetni  Borisz Godunov mentelmi jogát, és a Trubadúrt is 50 évre tikosították, miért nehezményezik egyes kóristák, hogy helyettük az új balett, a Táncolj Törő táncosait a Felcsúti Puskás Akadémiáról válogatták. A vezetést minden oldalról szorongatták, az ultrák például a Cigánybáró és a Sába királynője ellen tüntetve masíroztak éjt nappallá téve a körfolyosókon.

   Talán ez a nyomás is magyarázza, hogy mire meghirdették a Mosoly Országa bérletet, kivándorolt a kerületből a teljes publikum. Pedig a jegyek kétharmada el volt adva. Egy darabig még nézők nélkül is nagy sikerrel játszott az Opera, de aztán Rajszán II. egy vasárnap délelőtt egyedül tört kapura, és nem adta le a közben lyukra futó középcsatárnak a labdát.

Következő héten már egy kínai kiscsapat szertárosaként hajtogatta a törülközőket. Bár hibázott, nem maradt munka nélkül, nem engedték el teljesen a kezét.

   Az Opera további sorsáról viszont nem találtam följegyzést.

A Nemzet Koldusa

- Halló? Bocsánat… Halló?

Semmi, úgy látszik téves hívás volt, aki hívott, nem tudta, hogy lemerült az elem. Kétes elem. Azért nem csörgött. Egyébként a legjobb előfizetés: Kukafon.  06 10 5875346294745758 és ez még csak a kód! Most vettem a Sanyitól. Az mondja, ez egy eredeti Gubera 2010-es. Téves előfizetéssel. És hogy van benne dzsípíesz: „Menj előre húsz lépést, rendelj egy hosszúlépést, esetleg nagyfröccsöt. Nekem is. Aztán újratervezés.”

Beszarás, hol tart a technika!

   De azért nem könnyű manapság. A körbetartozás mindennek a rákfenéje. Elmondom, hogy van ez. A Sanyi például egyszer kért tőlem egy húszast, de nem adta meg, így én se tudtam kifizetni a közértesnek a kiflit. Emiatt a közértes se tudott fizetni a péknek, tehát a pék adós maradt a gázszámlával, ezért aztán a Gázprom, vagy mi, annyira maga alá került, hogy magának Putyinnak kellett szólnia Orbán Viktornak, hogy csináljanak már valamit. Ők meg erre elvitték a lányiskola elől a Sanyit tiltott vizelésért, így aztán soha nem fogja tudni megadni a húszasomat.

   Higgyék el, a Sanyi az oka mindennek, én csak tudom, tájékozott vagyok, rendszeresen gyűjtöm az újságokat. És nálam nem számit, hogy az baloldali, jobboldali, Heti Válasz vagy Havi Baj, csak átvegye a MÉH. Néha persze beléjük nézek. Onnan tudtam meg, amikor Köztársasági elnök lett a Smidt Mária papája, az olimpikon. Nagyon örültem, mert én is olimpikon vagyok, eddig nyolcszor indultam földönfutásban. Még ma is megvan az aranyerem!

   De nyerni sose nyertem, mindig megelőzött a Sanyi. Aki egyébként egy szemét rendőrspicli volt, méghozzá igen magas beosztásban. Bevallotta a rohadék, hogy 68-ban neki szignálták ki a feljelentéseimet. A mocsok átmentette magát. Kádár alatt a Felszabadulás téren kukázott, most meg a Ferenciek terén. Bezzeg én a nyóckerben! Ahol van érte bírság. Aludni meg a Nyugatinál alszom, az ötvenezerbe is kerülhet, ha jön az ellenőr, drágább, mint a Hilton. És ha ehhez még hozzászívok harmincezerért egy eldobott csikket a BKV megállóban, akkor az már státuszszimbólum! Jó, nem adják ingyen, de hát egyszer élünk! És én nagykanállal, így hát nem panaszkodhatom, ha már úgy nézek ki, mint az új magyar madárjelkép, a gatyásölyv! Ami egyébként ugyanolyan szárnyas, mint a turul vagy a gazdagréti sas, csak a végrehajtó elvitte a szárnyas betétjét.

   Mert én hülye kölcsönt vettem fel. Ott feküdt az utcán a kölcsön, én meg körülnéztem, nem jött senki, erre lehajoltam, felvettem. Svájci alapú volt a kölcsön, a svájci címer miatt gondolom, amire keresztet lehet vetni.

   Nagyon jól jött, abból vettem egy sarkot a Blahán. A Sanyitól. A tetűfészek három aluljárót privatizált, nem tudom, hogyan csinálta, hozzátartozik két mozgólépcső, három jegyellenőr, és a 4-es metróból van a nevén hetvenöt méter alagút, mégis a Hunwald Gyurit vitték el a végén. Csak engem nem visznek el, állítólag nincsen hova. De ne szólj szám, legalább szabadlábon nyögöm a részleteket. Kicsit most elakadtam a részletekkel, röstellem is, mint a nemzet koldusa. Hiába mondtam az alul járóknak, hogy csak egy pár fillért kérek, csak egy pár fillért, és hogy nem kenyérre kell, hanem vajra. Még tavalyra. Nem adtak, mert nekik meg idénre kellett. Ezért aztán az államadósság se csökkent, ami ellen tovább harcolhatok barátaimmal vállt vállnak vetve a melegedőben, és még a Világbank is rám szállt.

Azt mondják, hogy nem spórolok elég hatékonyan! Nem gazdaságosan éhezek! Azt tanácsolták, hogy sokkal erősebben verjem a fogamhoz a garast. Próbáltam tiltakozni, de azt mondták, lehet tőlük lízingelni a garashoz fogat! Meg legyenek további megszorítások is, például vegyem le a szemüveget, ha éppen nincsen semmi látnivaló.

   Aztán elszedték a csomagomat, hogy most már az övék, mert az THM! Én barom meg eddig azt hittem, hogy kukázó zacskó! Akkor egy kicsit ordibáltak, hogy ha így állok hozzá, akkor a hét szűk esztendő nálam tíz évig is el fog tartani, és hogy tartanom kell a hiánycélt, mert ha felszedek magamra pár kilót, le fognak értékelni. Ki ad pénzt egy túlsúlyos magyar koldusnak? Szerencsére cserébe csak annyit kértek a tanácsokért, hogy ezentúl nekik adjam le, amit napközben összeszedek a Fedél nélküliből.

- No, no, fedél azért még van felettem! – osztottam ki válaszul nekik a sallert, de ekkor nagyot nevettek, és magukkal vitték az aluljárót. Búcsúzóul még fölvettettek velem egy sóskiflire 20 forint személyi kölcsönt. Öt év alatt kell visszafizetni havi 750 forintos részletekben.

     De nincs nagy baj, mert teli vagyok tervekkel. Azt hallottam egy magasabb helyen turkáló haveromtól, hogy Ócsán, a tervezett szükséglakótelepen is lesznek kukák. Úgy hogyha felépül ez a szociális, családi ház projekt, mi nemzeti koldusok kivándorlunk oda. Azt mondják, ez az Ócsa tuti megoldás, tiszta Amerika lesz! Vagy Üvegtigris! Egy biztos, meg leszünk mentve. Ízi rájder, öcsém!

  

Hírblog

A kormány egészségpolitikájának legújabb sikere, hogy egy mizséri vonatbaleset rokkantnyugdíjas áldozatát a felülvizsgálaton 27 %-osan gyógyultnak nyilvánították. Temetéséről később történik intézkedés.
Az MLSZ a Videoton ellen készülő Debrecen valamennyi játékosát, biztos, ami biztos, egy mérkőzésre eltiltotta.
A Fidesz szeretne enyhíteni az új Munkatörvénykönyv szigorúságán, hogy a fizetéséről lemondó dolgozó, amennyiben összevonásra kerül a délelőtti, délutáni és az éjszakai műszak, pihenés helyett jogosult legyen gyapotszedés közben énekelni.
Alekosz tegnap már saját magát sem kívánta meg.
Kihallgatás után a Katonai Ügyészség 50 évre titkosította Galambos Lajos hátulsóját, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója nehogy kiszivárogtasson valamit az ügyészség munkájáról.
A zürichi tőzsdén ma délelőtt túljegyezték Frank Júliát.
A Moody hitelminősítő A2-ről V13-ra módosította Kiskovács Marci bácsi adóskölcsön besorolását, mivel elemzők szerint az öreg már három napja nem evett.

Megélhetési veterán

                

 Egy....

     Szervusztok pajtások, pajtásnők, na ki van itt megint, na ki? Csöpi bácsi a veterán. Szabadság elvtársak, kispajtások!  Ma mesélni fogok nektek a nagy-nagy forradalomról, amikor Csöpi bácsi vöröskatona volt. A Csöpi bácsi, igen. Én vagyok a Csöpi bácsi. De akkor még a nagy-nagy háborúban ilyen pici Csöpi bácsi voltam.

     Az úgy volt, hogy kivittek minket a frontra, hogy üssük-vágjuk a muszka elvtársakat. De mi nem vágtuk. Inkább ott dögöltünk meg a lövészárokban, de ideológiailag mi nem bántottuk a muszka elvtársakat, már csak azért se: mert Livornónál nem is voltak muszka elvtársak. Azok a rothadt macskazabáló digók voltak velünk szemben, köztük Toljatti elvtárs is, akivel később Moszkvában megismerkedtem, amikor kiképeztek minket vöröskatonának. Kemény kiképzés volt, Toljatti nem is bírta, ezért neveztük el magunk között Betoljatti elvtársnak. Ez lett a fedőneve Spanyolban, ahova önkéntesként vittek. Önkéntesként, mert lehetett Spanyol helyett választani a Gulágot is. De én még a falumból ismertem egy tízholdas gulágot, mocsok egy alak volt. Akkor már inkább a Dolores Ibaruri. Ő egy baszk elvtársnő volt, aki azt mondta: no passaran! Ez volt a jelszó: no passaran. Magyarul: ne pazarolj! Nem is volt mit.

      Ott Spanyolban ismerkedtem meg iskolátok névadójával, azzal az elvtárssal, akinek 32 neve volt. Ezért lett iskolátok neve 32-es számú Általános Iskola. Legyetek rá büszke. Ő büszke lett volna rátok, ha ott lett volna Spanyolban. De nem volt ott, mert tavaly leleplezték, hogy inkább horthysta téglaként figyelte meg Rajk László elvtársat, akarom mondani együtt voltak besúgók és láncos kutyakiképzők, vinné el őket a kanyaró vagy a finánctőke. Hogy ne kelljen még az elvitellel is szegény Rákosi elvtársat fárasztani.

       Na gyerekek, miről meséljek most? Az úgy volt, hogy éppen mint vörös partizán Nógrád mellett az erdőben elkaptam egy fehéret, - na mondom, te piszok fehér, te gyilkos galóca, pusztulj, én barna őzlábgombát szedek az elvtársaimnak, - azzal rátiportam a kucsmájára, de úgy, hogy kétszer kaptam meg érte a Haza szolgálatáért érdemérmet. Közben bekerített minket az ellenség, akkora tűz volt, hogy megsült a gomba. Mert felülről az antant is gombázott. Láncos gombát szórt ránk. De ha harc, legyen harc, mi fölvettük a kesztyűt. Még ma is azt hordom.

     Ennyit mára pajtás elvtársak, legyetek erős rés vagy erős bástya, és ne feledjétek: Akármilyen mély az árok, átlépik a proletárok!

                                                

Két...

     Szervusztok gyerekek, megint itt vagyok. Most, hogy sikeresen le lettek verve a sajnálatos események, Csöpi bácsi újra mesél az úttörőknek. A régi szép időkről, amikor a ti jövőtökért harcolt Csöpi bácsi. Persze voltak túlkapások, követtünk el hibákat, de csak az nem követ, aki nagykövet. Ha-ha-ha. Mert mi értjük a humort, csak nem szeretjük. Most jövök egyébként a veterán továbbképzőből, ahol elmondták, hogy arról meséljek nektek, hogyan védtük meg mi partizánok ötvenhat novemberében az életszínvonalat. Is. Meg hogyan volt az a nagy sztrájk a vasútnál, amikor mint masiniszta már előfutárja voltam az új gazdasági masinizmusnak. Azt is mondták, szarja le Csöpi bácsi, ne akarja érteni, a gyerekek tudják, miről van szó. Na akkor ezt szerencsésen elmeséltem.

      Ami pedig a csatát illeti, négy géppisztolyos jött felém a Corvin közben. Az egyiknél volt létra, én persze úgy csináltam, mintha várnám a mozielőadást, erre nekem támasztották a létrát, felmásztak rá, és leverték a sapkámról a csillagot. Aztán nagyon fáztam, ezért felkaptam magamra egy pufajkát, amiben a Népköztársaság téren tűzharcba keveredtem. Úgy eltaláltak, de úgy, hogy háromszor voltam eltemetve. Most utca van rólam elnevezve. És azért vagyok itt, mert kiderült, hogy csak túlkapásból lőttek le, ráadásul a mieink, úgy hogy hamarosan újratemetnek.

                                                         

Há... 

      Szervusztok kis úttörők, illetve cserkész pajtások! Istenem, hogy szalad az idő, még csak most váltottunk rendszert, és az iskola egykori úttörőparancsnoka Klarissza nővér máris meghirdette a húsvéti böjtöt, melyet elszakított nemzettestvéreink évtizedek óta tartanak. Bizony gyerekek, mi, egykori Hunyadi páncélosok elveszítettük a harcot, hosszú időre méltatlanná váltunk arra, hogy szabadon énekeljük: Horthy Miklós katonája vagyok én. De felvirradt a magyar hajnal. Körkörös védelmünk szilárd. Ez azt jelenti, hogy minden égtájból jön a napfelkelte. Ha kell, ha nem. Sajnos Csöpi bácsi már nem az igazi, de nincs nagy baj, mert ha hí a haza, Csöpi bácsi nyakában van egy kis tábla a lakáscímével. Oda kell vinni és kész. Ő már hazament.

     Hú, de szalad az idő, most látom, hogy már a Gyula lett a főparancsnok, őt jól ismerem, vállt vállnak vetettünk a harcban, úgy hogy most arról mesélek, amikor együtt mentünk fel a vízlépcsőn. Balról Gabcsikovó elvtárs, jobbról a liberális csapatok, felettünk meg ingyen repdestek a nyugdíjasok.

      De már nem is ő van itt, hanem a vezénylő tábornok: jaj de örül Csöpi bácsi, a zemberek is örülnek: hajrá Magyarország, hajrá magyarok. „Arany hegyek, ezüst hajók…” Ez aztán a foci, győztes csapat! Van eredmény, van kaja, van Ibrahim!

      Hú de gyorsan változik itt minden, már nem is látom a vezénylő tábornokot, mióta piros lapot kapott, már nyolc éve nem is látom, csak egyedül én vagyok biztos ebben a kurvaországban, amikor mesélek a csatákról az iskolásoknak. Mert én vagyok nekik a megélhetési veterán. Tegnap vettem is egy kitüntetést a vaterán. Ez már a huszadik hadiérdemérmem az internetről, pedig egyszer az életben megmondom a tutit gyerekek. Mert bizony hazudtam reggel, este, délben, délelőtt, mi van még? Délután nem, akkor aludni szoktam.

Négy...

      Drága kis pajtások, elvtársak, kartársak, bajtársak, testvérek, nagyságos asszonyom, ! Gyöngyösök, paták, tisztelt kétharmat! Tartozom nektek egy vallomással és sok-sok svájci frankkal. Csöpi bácsi igazán soha nem volt partizán, de még katona se. Még tornából is fel voltam mentve. És csak azért mesélem ezt a sok hülyeséget a gyerekeknek, csak azért végzem ezt a szörnyű munkát még most kilencven évesen is, mert mindig fölemelik az orrom előtt a nyugdíjkorhatárt!

"Haza csak ott van, ahova menni lehet!"

Néhány napja albérlőként Aradi Tibi honlapján is megtalálható vagyok, ennek következtében a házigazda bejegyzéseit is sűrűbben olvasom, aki legutóbb éppen azt mesélte el , méghozzá hihetetlen derűvel, hogyan tette tönkre, majdnem földönfutóvá a lakáshitel. Mintha csak a Gulágról visszatérő, több évtizedes rabkeresményét a kaszinóban egy pillanat alatt elvesztő Szásenykát hallottam volna:

- Könnyen jött, könnyen ment...

Vigasztalásul (?) küldök neki egy idézetet, amit még a Corvinus Egyetem régi névadója írt nem csak svájci hiteleseknek.

" A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és technika megvásárlására fogják buzdítani.   

 Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak.  

 A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet."    

 K. Marx, 1867  

A mellékelt kép csak annak illusztrációja, hogy ezzel a megállapítással, történelmi tapasztalataink alapján, mennyire vagyunk kint a vízből.

Adóparadicsom

Felületes szemlélő azt hinné, hogy nálunk születnek a legbolondabb adófajták, de megnyugtatásul elmondanám, hogy 1793-ban Angliában már kísérleteztek az úgynevezett ablakadóval, ami azt jelentette, hogy minden házban csak hat ablak volt adómentes, a többiért fizetni kellett.

    A lakók persze akkor sem voltak hülyék, befalazták a felesleges ablakokat, azóta vannak a világban vakablakok. Tehát ha valahol ilyet látunk, mindig jusson eszünkbe az az emberi butaság, ami a kapzsi államok sajátja. A törvényt sajnos 1881-ben eltörölték. Itt az ideje, hogy nálunk újra bevezessék. Persze szelektíven: három gyerek, négy kerék, vakablak.

     Az egészségügy pénzügyi helyzetét is rendbe hozná, ha felélesztenék azt az 1386-os rendeletet, amikor a francia Dijon városában az orvosokra sikertelenségi adót vetettek ki. Jobb, mint a vizitdíj! Ha meggyógyul a beteg, ugrik a rokkantnyugdíj, ha nem gyógyul, akkor fizet a doki. Pénz meg az ablakban. Vakablakban.

    Virginia állam 1843-ban minden fürdőkádra évi 30 dollár adót vetett ki, amihez képest még a Fidesz is kispályás, de lehet, hogy a kád eszükbe se jut, hiszen ők bátran felvállalják tetteiket, nem szoktak mosakodni.

     Már-már mai korunkhoz méltó viszont az a módszer, ahogy a középkorban egy afrikai mohamedán uralkodó turbánját lazára kötve kiállt a szélbe, és amelyik irányból lefújta a vihar, azt a tartományt szél adóval sújtotta. Miniszterelnökünk is kiállhatna, és ahonnan jön a szél, az lenne a Széll Kálmán terv. Mi pedig az új adót kinyögnénk, mint akit kínoznak a szelek.

    Sokan panaszkodnak az adókra, de ha felsorolom, hogy egy Berlinben vendégszereplő cirkusznak mit kellett fizetnie 1931-ben, azonnal torkukra fagy a sikoly. Kereseti adó, jövedelmi adó, vagyonadó, forgalmi adó, alkalmazottak kereseti adója, gépjárművek adója, hirdetési adó, vígalmi adó, telekbérleti adó, házbéradó, ipargyakorlási adó, egyházi adó, ebadó, tűzvédelmi adó, vándoripari adó, italadó, italmérési adó, engedélyek adója, út és kövezetvám, hídvámok, rendőrtisztviselők jelenléti díjai, állatszemlék díjai, útlevelek illetékei, vadállatok bemutatásának díjai, gépjárművek lebélyegzésének díjai, különvonatok áthaladásánál az éjjeli ügyelet díjai.

Ebbe aztán a cirkusz természetesen belebukott, és megismerkedhetett a fizetésképtelenség illetékeivel is.

    De foglalkozzunk inkább a közelmúlttal. Idézek: „A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a hároméves adócsökkentési program július 1-jén indulna. Mindent terveznek, ami könnyíti az életet, és több jövedelmet hagy az emberek.”

Ezt tavaly májusban találták mondani, de már nem három éves terve van Orbánnak, hanem ötéves terve, legalább is a rossz nyelvek szerint. Igy is hívják, Orbán 5 éves terve. Az ő téves terve! Lesz benne füstadó a füstbement tervek után, és még ebadó is lesz, hiszen be kell fizetnünk a tized, meg a kilenced után azt a pénzt is, ami elment az ebek harmincadjára. Ehhez aztán hozzájön az új kínai adónem, amit a kínai miniszterelnök miatt találtak ki az országra, ez az el-adó. A templom egere is fizetni fog a templom után. A víg-adó felett Makovecz fog rendelkezni, a hal-adókat is begyűjtik, de ők 48 órán keresztül nem találkozhatnak az ügyvédjükkel.

   Egy békebeli sumér agyagtáblán lelték ezt a feliratot: „Hódolj az Istennek, tiszteld a Királyt, de félned csak az adószedőtől kell.” Nem sokat változott a helyzet. Háborúban persze kicsit rosszabb, márpedig naponta halljuk, hogy mi abban vagyunk. És egy háborúban nem lehet mindenki győztes. Amikor például Rómát elfoglalták a gallok, a városnak adót kellett fizetnie. Az egyik polgár észrevette, hogy csalnak a mérlegelésnél, és ezt szóvá is tette. Szóvá tehette, akkoriban még nem volt médiatanács. Erre a gall katona mérgében beledobta a kardját is a mérleg serpenyőjébe, és így kiáltott: Jaj a legyőzötteknek!

A mostani gallok jelszava máshogy hangzik: Isten, Haza, Csalás!

    Ha valaki megcáfol, annak tisztelettel fogok adózni!

Ünnep és vásárnapon

A vasárnap kimaradt, ezzel tulajdonképpen eleget tettem a Semjén Zsolt féle elvárásoknak, az ünnepnapot megszenteltem. Nem blogoztam, nem nyitottam ki a boltot, hogy kiáruljam gondolataimat.  Helyette a számítógépemnél piszmogtam, híreket olvastam, levelekre válaszoltam, chatelgettem. Határidős, elmaradt fogalmazványok vártak rám, aztán amikor azokat is meguntam, főzőcskéztem. Imádok főzni! Valamikor régen még recepteket is írtam Frank Júlia Ízvilág című lapjába, még egy szakácskönyvet is összehoztam, olyan vicceset, de aki azzal gratulált, hogy jókat nevetett étel-leírásaimon, azt örökre megutáltam. Ugyanis a humor, mint tudjuk, csak annak leplezése annak, hogy félszegek vagyunk. Nem merjük gátlásaink miatt felvállalni, hogy mi vagyunk a legjobb szakácsok, férjek, apák stb.-k. A humor tulajdonképpen egérút, hogyha elsózzuk az ételt, elcsesszük az életünket, legyen hova menekülni. No de nem szeretnék elmerülni ekkora mélységekben, inkább a vasárnap örömeiről mesélnék tovább. Sas Józsi talán a Népszavában megjelent riport miatt váratlanul sms-ben lemondta a hétfői ebédmeghívását (az egykori társulat, volt főnökhöz még mindig lojális meghívottjai közt tunkolhattam volna jómagam is az ingyen pörköltöt, ha le nem mondja), így hangulatom tovább javult, már a hétfő elé is felszabadultabban néztem. Inkább persze az égboltot néztem, a felhőket lestem, mivel estére a lányomnak volt bemutatója, méghozzá szabadtéren, a Városligeti tavon, és a múltheti előadásukat egyszer már elmosta a szakadó eső. Nejemmel izgatottan, mint egy igazi színházi apuka és anyuka készültünk az estére, remélve, hogy idén talán megússzuk a vihart. Tavaly ugyanis, amikor Bea lányom Menszátor Héresz Attilláékkal Zsámbékon szabadtéren megcsinálta a Kékszakállú herceg várát, végig zuhogott. Az ottani előadás nagy élmény volt, de azért nem szeretnék színházi apukaként minden évben bőrig ázni. Ám, ami meglepő, tegnap a két Csehov egyfelvonásost kellemes nyáresti időben nézhettem végig, ami lányom dramaturgiai munkásságát ismerve egy meteorológiai csoda! Természetesen nem lenne ildomos kritikában ajnároznom az előadást, már családi érintettség miatt sem, másrészt nem is ez a szakmám, ráadásul már csak 21-én játsszák, ha jól tudom, és a mostani tömegből következtetve nagy szükségük reklámra már úgy sincsen. Egyet azonban meg merészelek jegyezni, még akkor is ha kikapok érte, hogy nagyon jól éreztem magamat. Ráadásul megismertem egy fiatal színésznőt, bizonyos Darabont Mikoldot, aki zseniális játékával lenyűgözött. Hihetetlen drámai erő, finom humor, öröm volt fölfedezni. Előadás után pedig még barátokkal is találkoztam a tóparton, nagyot dumáltunk a vízben tükröződő, gyönyörűen kivilágított Vajdahunyad várát nézegetve, majd az asszonnyal jókedvűen hazamentünk, ahol viszont döbbenten vettem észre, hogy megéheztem. Kivételesen nem volt kedvem a saját délelőtti főztjeimhez, úgy éreztem, a gyerek sikere feljogosít arra, hogy egyek egy kis szalonnát lila hagymával. Ilyen hangulatban csak a hülye ül le blogot írni, ezért inkább mára halasztottam a beszámolót, és bedobtam egy jó pofa sört!

Hideg napok

"És lőn este, és lőn reggel: harmadik nap."
Tudom, hogy egy blog létrehozását blaszfémia a világ teremtéséhez hasonlítani, ez lényegesen kisebb dolog, bár a hiba is jóval kevesebb benne. Azért persze akad. Például nagy csinálás-kedvemben rögtön két blogot is összeügyetlenkedtem, a másodikat el lehet ugyan érni az elsőről, ha rákattintunk erre-arra. Oda gyűjtögettem össze a Mikroszkóp (jaj, bocsánat), a Kabaré 24 honlapjára írt blogjaimat (ez a szó nem tetszik a helyesírási tanácsadónak, javasolja helyette a balogjaimat szót), tehát balogjaimat, akad köztük szellemesnek szánt, szórakoztatónak tűnő balog, talán érdemes megkeresni. Külön bosszant, hogy ez a rejtett blogtár egy könnyű címmel elérhető lenne: http://selmeczitibor.blogspot.com/ , a most használtnak sokkal bonyolultabb a címe. Pedig ez most aktuálisabb, hiszen tegnapi nyilatkozatom a kabarészínházról rettenetes vihart kavart. Ha valaki még nem olvasta volna a jobboldali sajtó által kiszemezgetett részeket, idemásolom azt a betűegyveleget, aminek ügyes használatával az egész cikket meg lehet találni. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=457338 Csak annyiban érdekes, hogy kiderül, miért lett néhány kollégámmal azóta jeges a kapcsolatom.Mindemellett valószínűleg a kiváló PR munkámnak köszönhetően (megosztottam magamat a Facebookon), követőim lettek! Még a feleségem is. És nem titokban, ahogy a legtöbb feleség hanem névvel, fényképpel bejelentkezve. Aztán rájött, hogy ez kínos, mint amikor az országgyűlési választásokon három szavazatot kapó jelöltet megtépi az asszony: - Neked szeretőd van!.. Egy szó mint száz, még kinevetnének minket ismerőseink, barátaink, ha ott látnák őt is a "rajongók" között, ezért megkért, hogy távolítsam el nevét a listáról. Egy darabig bajlódtam vele, aztán simán letiltottam. Úgyhogy már letiltott követőm is van!
Állítólag a sok követő jó dolog, én ugyan beérném néhánnyal is, de ha Ön, kedves olvasóm nem csatlakozik, akkor soha nem lesz meg a kétharmad!

Mai nap

Nehéz volt. Előre tudtam. Bóta Gáborral beszélgettem a Mikroszkópról, aki a Népszavának készített interjút, én meg túl őszinte voltam, ezt már beszélgetés közben is éreztem. Rögtön tudtam, hogy baj lesz, de rettenetesen elegem van a hamisságból. Aki megsértődik, az megsértődik, gondoltam. És lőn! Megsértődött. Kár, bár lehet, hogy meg is szerettem volna sérteni, ahogy magamat is. Úgy hogy most duzzogok. Sas Józsi is duzzog, Verebes is, de ő a cikktől függetlenül duzzog, neki ez lételeme, magyarán lehet, hogy nem is olvasta, amit róla mondtam, csak rutinszerűen duzzog.

Minap Aradi Tibi hívta fel figyelmemet Pista blogjára. Oda klikkeltem, lehetett úgy éjjel három, és döbbenten tapasztaltam, hogy éppen fogalmaz. Rémisztő, kicsit az Útikalauz stopposoknak-ra hajaz, hogy az Univerzumban van valaki, aki folyamatosan ír. Ő az. Nem baj, legalább minden meg lesz örökítve, ez fontos, hiszen egyszer majd mindenért fizetni kell, és jó ha van valaki, aki följegyzi dolgainkat. Ő legalább tudja, hogy az utolsó ingen nincsen zseb, ezért az olvasókra, utódokra bízza a mindennapok értékelését. Egyáltalán nem haragszom rá, pedig ez most a divat. Annyira nem, hogy kitaláltam az új kabaréját, ami persze biztosan nem tetszene neki, vagy ha igen, akkor átírná, ahogy mindent átír. Rossz nyelvek szerint a saját ötletét is átírja. Ez a karmája. Nem lehet könnyű beteljesíteni.
Nos, mint tudjuk, egy pincében akar kabarét csinálni. Fennáll a veszély, hogy lila lesz, magyarán mély és irodalmi, de ha az előadás kezdetekor egy öregasszony a pincében háttal a nézőknek fát vág, akkor lehet az előadásnak némi mondanivalója. Verebest természetesen ez idegesíti, rászól az öregasszonyra, hogy előadás van, mire a néni megfordul - aki nem más, mint Kató néni -, hogy sajnálom aranyoskám, de fel kell aprítanom a gyújtóst. Verebes kétségbe esik: - Kató néni? Hogy kerül ide a kabarémba? Egész életemben az ilyen olcsó, vicces dolgok ellen harcoltam, mint maga, menjen innen!
Kató néni természetesen elmegy, de később visszajön, mert előadás ide, előadás oda, vevőknek mutatja a lakását, illetve a hozzátartozó pincét. Később újra jöhet, akár tüntetések, utcai harcok elől leköltözhet a légópincébe. Magyarán Verebesnek lehetne egy olyan partnere a pincekabaréban, aki egyfelől a szórakoztatást, másfelől az abszurd valóságot képviseli, megteremtve annak a lehetőségét, hogy mint konferanszié a torz helyzetből mély, valós gondolatokat fogalmazzon meg életünkről, a magyar valóságról.
Ennyit mára. Egy blog második napjára ez éppen elég.

Nahát

Sikerült! Hiába érdemes volt gyötrődni a bejelentkezéssel. Ugye hogy az öreg kutya is tanulhat új kunsztokat! Néha ugyan megjelent egy-egy furcsa kérdés, hogy mennyi a telefonszámom, aztán eljutottam egy nigériai ügyvédhez is, aki sajnálattal értesített, hogy egy közeli rokonom elhalálozott, de előtte még volt annyi ideje, hogy rám hagyja egymillió dolláros vagyonát, csupán a számlaszámomra és a kódomra lenne momentán szükség, és máris utalja jogos örökségemet. Amíg a pénz nem érkezik meg, közzéteszem harmadik, pontosabban második blogomat. Fog ez menni! (Lám még képet is tudtam mellékelni, bár semmi köze az általam leírtakhoz.)

első

Minden blog az első bloggal indul. Az én első blogom a másodikkal, miután az első alkotása közben rossz billentyűt nyomtam le, és most se vagyok biztos abban, hogy sikerül, tehát amennyiben Ön most nem ezt a szöveget olvassa, akkor automatikusan a harmadik blogot olvassa, mely valószínűleg az utolsó is, hiszen a gép kiírta, hogy "Piszkozat mentve: 18: 37", pedig még piszkozat se volt, csak egy megkezdett blog, amit ha bezárok, a büdös életben nem fogok megtalálni!